Szőnyegtisztítás és a COVID-19 pandémia a létesítmények üzemeltetésénél
Annak ellenére, hogy az egészségügyi szakemberek korábban figyelmeztettek minket egy közelgő járványra, a világ számos része teljesen felkészületlen volt az új koronavírus-járvány idei érkezésére. A hónapok előrehaladtával egyre többet tudtunk meg arról, hogyan lehet csökkenteni a SARS-CoV-2, a COVID-19-et okozó vírus terjedését. Eközben az ellátási láncok feszített tempóban dolgoztak azon, hogy tisztítószereket, fertőtlenítőszereket és berendezéseket szállítsanak a létesítményekbe. Az üzemeltetők növelték a takarítás gyakoriságát és ennek köszönhetően pedig a szőnyegtisztítás és a COVID-19 pandémia fogalma is összefonódott.
A világjárványból olyan nyilvánvaló tanulságokat szűrhetünk le, mint a gyakori és megfelelő kézhigiénia fontossága. Az érintkezések nyomon követésének is szerepe a potenciálisan COVID-19-nek kitett személyek azonosításában. A sűrűn érintett felületek tisztításának szükségessége. Vannak azonban más váratlan eredmények is, amelyeket az üzemeltetők és a létesítmények vezetői esetleg korábban nem vettek figyelembe. E tényezők részletesebb megértése elengedhetetlen a tiszta és biztonságos épületek fenntartásához.
Szőnyegtisztítás és a COVID-19 pandémia, egy új koraszak kezdete
Szőnyegtisztítás és a COVID-19 pandémia – Az ügyfelek aggodalmaival szembeni gondoskodás
Az új koronavírus-járvány beköszöntével drasztikusan megváltozott a világ, amelyet valaha ismertünk. A tisztítás és a higiénia ma már minden létesítmény legfontosabb prioritása kell legyen. A The Harris Poll által, egy amerikai piacvezető takarítócég megbízásából végzett felmérés szerint öt amerikai közül csaknem három (58%) feltételezi, hogy a létesítmény nem tiszta, ha piszkos szőnyeget, állati szőrt vagy ételmaradékot lát. Tekintettel a hírnévre és oly sok emberre, akik érzékenyek a szervezetek által a COVID-19 kezelésére tett lépésekre, a létesítmények nem engedhetik meg maguknak, hogy az ügyfelekek és az ott dolgozók számára téves benyomást keltsenek a tisztaságról.
Ha a létesítmények megfelelően karbantartják a belső tereket, akkor a vendégeket, az épületben tartózkodók és az alkalmazottak is jobban érzik magukat mivel látják az intézmény biztonság iránti elkötelezettségét. Az ügyfelek egyre inkább az üzemeltetőkhöz fordulnak tanácsért, mikor a rendszeres és alapos takarítás kérdése ilyen kritikus lehet. Azok az üzemeltetők, amelyek tudják kezelni a legkeményebb kérdéseket és problémákat is, a nehéz gazdasági időszakokban is biztosíthatják az ügyfelek elégedettségét és hűségét.
Nyűgözze le ügyfeleit a szőnyegkarbantartás területén a Spot Cleanic segítségével. A Smart Care® TRIO gépekkel együttesen a leghatékonyabb szőnyegkarbantartási módszert kínáljuk a jelenlegi piacon. További információkért hívja a +36 30 629 29 52-es telefonszámot vagy látogasson el a www.spotcleanic.hu oldalra.